2019. augusztus 31., szombat

„Kultúrfitness”




Pedagógusként gyakran ér a sokk, hogy manapság a gyerekek mennyire nem tudnak olvasni, és főleg értelmezni az olvasott szöveget. Hogy ennek milyen veszélyes társadalmi hatásai vannak, már most jól felmérhető. Magyarországon, ahogy a világban is, rohamosan emelkedik a funkcionális analfabéták száma. Ők azok, akik technikailag tudnak írni és olvasni, viszont a szövegértelmezéssel problémáik vannak. Ez több szempontból is ijesztő. Gondoljunk csak bele, milyen helyzetet eredményez, ha a funkcionális analfabéta munkavállaló (teljesen mindegy, milyen szakma, milyen szakterület) nem képes értelmezni a kapott utasítást, feladatot, tervrajzot, térképet, bármit! Ha valaki nem tanul meg jól olvasni, az nem csak az iskolában jelent esetlegesen hátrányt, hanem az élet minden területén! Én ezt óriási veszélynek érzem a társadalmunkra nézve. Arról nem is beszélve, hogy a funkcionális analfabéták végérvényesen másodrendű állampolgárokká válnak. Az olvasás képessége az egyik legfontosabb védekezési stratégia mindenféle - bennünket érő - manipulációs kísérlettel szemben. Meggyőződésem, hogy nem az iskolában kell elkezdeni az olvasás tanítását, az olvasásra szoktatást, az olvasóvá nevelést, hanem jóval korábban, akár már magzati korban. Itt persze nem arra gondolok, hogy a pocakunkban növekvő gyermeknek a betűket tanítgassuk, hanem arra, hogy nyugodtan beszélgethetünk a magzattal, mondókázhatunk, énekelhetünk neki. És ezt folytassuk születése után is. Ma az iskolákban, de már az óvodában is megfigyelhető, mennyi gyermek szenved valamilyen tanulási nehézségtől. E gyerekek nagy részénél bizonyítható valamilyen anyanyelvi, olvasási, szövegértési, beszédhez kapcsolódó zavar, vagy gyakorlatlanság. Most nem a diszlexiáról beszélek, amely részképességzavar, és folyamatos, szakember nyújtotta segítség- gel jelentősen javítható. Azokról a problémákról beszélek, melyek megoldásához, javításához hozzájárulna, ha a gyerek már korán megkedvelné az olvasást, gyakran, a mostaninál sokkal gyakrabban olvasna. Ehhez a legtöbb ösztönzést otthonról kaphatja, a családtól, a szülőktől, akik maguk is olvasó emberek. Manapság sajnos, ez egyre ritkább, a legtöbb családban a tévé, a telefon, tablet használata, nem a meseolvasás, beszélgetés a jellemző.

Korunkra megváltozott az olvasás technikája, az analóg (folyamatos) olvasás mellett megjelent és terjed a digitális olvasás, de ehhez a hagyományos szövegeket is tudni kell olvasni! Az olvasás technikáját ahhoz is el kell sajátítanunk, hogy az internetet, sms-t, telefont önállóan, kritikusan és tudatosan tudjuk használni, a megfelelő információk elérése érdekében. Az elektronikus médiumok használata is olvasás ugyan, de az (irodalom) olvasás élvezetéhez szükséges attitűdök és képességek hiányoznak belőle. Sajnálatos tény, hogy azoknak a gyerekeknek a szülei, akiknek ma kellene gyermekeiket az olvasásra nevelni, maguk sem olvasnak. Holott az olvasó felnőtt személyes példája nélkül, az olvasást mint élvezetet nyújtó tevékenységet megélő felnőtt nélkül, a gyermekét ölbe véve mesét mondó vagy olvasó szülő, nagyszülő nélkül aligha képzelhető el a folyamat megállítása, visszafordítására pedig esély sem lehet. A mondókázó, mesélgető, zenélő, verselgető tevékenység, majd a mielőbbi könyvnézegetős, képről beszélgetős mesélés, a szülő hangján megszólaló diafilm nézegetése a legjobb módja az olvasóvá válás megalapozásának. Jó megoldás lehet az egyre terjedő Kerekítő és Ringató foglalkozások, az azokon való rendszeres részvétel, illetve gyakorlatuk átültetése a hétköznapokba. A zeneovik, zenebölcsik térhódítása is örvendetes. Ezek, természetesen mind időigényes tevékenységek, a felnőtt személyes, aktív részvételét igénylik. Persze, tudjuk, sokkal egyszerűbb a gyermeket a tévé vagy a számítógép elé ültetni… Pedig az olvasás számos jótékony hatással bír. Számomra talán a legfontosabb az olvasás személyiségfejlesztő, - formáló hatása. Olvasás közben személyes problémáinkhoz hasonló szituációkat élhetünk át, ismerhetünk meg, sokszor kész megoldási helyzetet kapunk, de legalábbis egyfajta útbaigazítást, hogy mi magunk is megoldást találjunk a saját problémánkra. Olvasás közben dolgozik fantáziánk, fejlődik a gondolkodásunk és az érzelmi intelligenciánk Az olvasás vigasztal, kikapcsol, feszültséget old, pihentet, szórakoztat, segít mások elfogadásában. Oldja a stresszt, ellazít. Mentálisan stimulál és kimutathatóan csökkenti pl. az Alzheimer-kór és az időskori demencia kialakulásának esélyét. Jelentősen fejleszti a szókincsünket, a koncentrációnkat, memóriánkat. Folyamatosan bővíti tudásunkat, információinkat a világról, mely tudást senki nem veheti el tőlünk: magabiztosabbá, tájékozottabbá tesz. Olvasással folyamatosan eddzük a kreativitásunkat, gondolkodásunkat, méghozzá élvezetes, izgalmas formában! Az olvasás az íráskészséget is fejleszti, hiszen változatos stílusú műveket olvasva többféle technikát, kifejezésmódot ismerünk meg. Az olvasásnak kizárólag haszna van, nincs semmilyen káros hatása!
Mégis, elképesztő, hogy a gyerekek, fiatalok, felnőttek óriási százaléka egyáltalán nem olvas, vagy csak nagyon ritkán. Sem köny- vet, sem napilapot, sem bármilyen más nyomtatott szöveget. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy ösztönözzük őket az olvasásra! Hogy miért nem szeretnek olvasni? Egyrészt hozzászoktak, sőt, a legújabb generációk beleszülettek az elektronikus eszközök világába és gyorsan, ugrálva, váltogatva, felületesen olvassák a különböző felületeket, anélkül, hogy különösebb erőfeszítéseket tennének az értelmezésükre. Másrészt nincs meg a technikája az olvasásnak, emiatt nincs sikerélményük, sokan makognak, nehezen olvasnak össze betűket, szavakat, ezért inkább kerülik az olyan helyzeteket, amikor olvasni kell. Hogy melyik következik melyikből, az is egy érdekes kérdés! A legjobb ösztönzés talán az, ha tudatosítjuk a nemolvasókban az olvasás jótékony hatásait, melyeket már fentebb felsoroltam. A személyes példa szintén nagyon fontos: olvasó szülő gyermeke előbb-utóbb olvasó felnőtté válik. Az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán kezdeni! Viszont kitolni nem érdemes, sőt! Tízéves kor fölött szinte lehetetlen elkezdeni az olvasóvá nevelést. Ez egyébként az én tapasztalatom is: valahol az 5-6. osztály környékére eldől, kiből lesz olvasó? Ha addig nem vagy csak ritkán olvasott, nagy valószínűséggel örökre elvesztettük a gyermeket az olvasók közösségéből. Pedig tehetünk ellene! Egy magyar kutatás szerint a mesélésnek döntő jelentősége van. Azok közül a fiatalok közül, akiknek gyermekkorukban rendszeresen meséltek, pontosan kétszer annyi lett a sokat olvasó, és feleannyi az egyáltalán nem olvasó, mint azok közül, akiknek nem meséltek. Akár fejből, akár mesekönyvből mesélünk a gyermeknek, mindegy, mindkettő hasznos! A fejből mesélés személyesebb, mint a felolvasás, és szorosabb kapcsolatot eredményez mesélő és hallgató között. A megírt szövegek viszont jobban szerkesztettek, ami szintén hozzájárul a nyelv és a képzelet fejlődéséhez. Nagyon jó, ha a kisgyermekkel együtt megyünk, járunk pl. könyvtárba, könyvesboltba, és az ő érdeklődésének megfelelő könyveket (autós, robotos, dínós, hercegnős stb.) választunk kölcsönzésre, lapozgatásra. Amerikai kezdeményezés, illetve ma már mozgalom, hogy a gyerekeknek szüle- tésüktől fogva havonta egy könyvet vásárolnak a szülők, így 5 éves korára már komoly könyvtárral rendelkezhetnek. Fontos lenne, hogy a mesék után pl. a meseregények jöjjenek a sorban, amelyek átvezetik a gyermeket a komolyabb irodalom felé. Felső tagozaton jöhetnének csak az ifjúsági regények, amikor a gyermek már megérett erre. Ha túl korán adunk a kezükbe túl nehéz irodalmat, az nem szerez neki örömet, élményt, elvesszük a kedvét az olvasástól! A bölcsis, ovis korosztálynak ne meséljünk még népmeséket, tündér- meséket, maradjunk a sok képpel illusztrált, pár mondatos, lapozgatós, böngészős mesekönyveknél. Magyarországon a köztudattal ellentétben alsó tagozaton pl. nincs a kerettantervben meghatározott „kötelező irodalom”, felső tagozaton is csak az Egri csillagok, egy szabadon választott Jókai-mű és a Szent Péter esernyője. A tanároknak, (és a szülőknek is!!!!) bátrabbnak kellene lenniük, és alkalmazkodniuk a diákjaik/gyermekeik szükségleteihez, figyelembe venni az igényeiket, érdeklődésüket. Fontos lenne, hogy a pedagógusok, szülők ismerjék a kortárs irodalmat. A felnőtt, akár laikus, akár szakember, hajlamos azt hinni, hogy ami neki jó volt, ami őt érdekelte, az a saját gyerekét, a mai gyereket is érdekelheti. De ez nem így van. A kortárs irodalom, kortárs mesék szövegvilága jóval közelebb áll az ő világukhoz, mint a klasszikusoké. A kortárs mesék, szövegek nyelvezete, a bennük megjelenített tárgyi világ, emberi kapcsolatok, problémák sokkal ismerősebbek számukra, és ez nagyon fontos! Megfigyeltem a Sulikönyvtárban, hogy az alsós korosztály körében pl. a Geronimo Stilton-könyvek vezetik a toplistát, mely könyvek a legtöbb pedagógus szerint értéktelenek, pedig a kép és a szöveg, a betűméret, mind megfelel a korosztálynak, kaland és izgalom valósul meg bennük, mely lehetőséget teremt arra, hogy a mai gyerekeket is rávegyük az olvasásra. Nálam a könyvtárban ezért rengeteg ilyen kötetet találni, és folyamatosan kölcsönzésben is vannak! A kortárs irodalomban egyébként segítek eligazodni pl. én, a könyvtárostanár, de bármelyik könyvtár könyvtáros szakembere is, esetleg a pedagógusok. Bár sajnos, az iskolába kerüléssel nehezebb lesz a helyzet, az olvasóvá nevelés akadozik, kevesebb a mese(fel)olvasás, mesehallgatás, a szülők is ritkábban olvasnak egy iskolásnak („Te már tudsz olvasni, olvass egyedül!” ) Fontos lenne, hogy a pedagógusok a diákoktól ne a tartalmat, a szereplők életrajzát kérdezzék vissza, hanem a véleményüket az adott műről. Hasznos volna, ha arról beszélhetnének a gyerekek, hogyan, mit éreztek a mű olvasása közben, milyen hatást tett rájuk az olvasott szöveg? Igenis vannak ma is olvasó gyerekek az iskolás korosztályban, akik motiválhatók is az olvasásra, csak a megfelelő módszereket kell megtalálni. Sok jó gyakorlat is létezik ehhez az oktatásban. A pedagógusok többsége teremt alkalmat a gyerekek számára olvasmányélményeik megosztására. Összefoglalásként egy számomra kedves verset osztanék meg: 

Darvasi László: Azért olvasok… 

Azért olvasok, hogy ne féljek.
Azért olvasok, hogy otthon legyek. 
Azért olvasok, hogy ne legyek otthon. 
Én nem tudom, miért olvasok. Csak olvasok. 
Én úgy olvasok, mintha engem is olvasnának. 
Én azért olvasok, mert egy másik embert keresek. 
Én azért olvasok, mert magamat keresem. 
Én azért olvasok, hogy megtaláljanak. 
Én azért olvasok, mert érdekel a múlt. 
Én azért olvasok, mert érdekel a jövő. 
Én azért olvasok, mert érdekel a jelen. 
Én azért olvasok, mert szeretni akarok. 
Én azért olvasok, mert keresek. … és amikor olvasok, megtalálom. 



Bősz Patrícia 
könyvtár-pedagógia szakos tanár



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése