2019. augusztus 3., szombat

Nyaralunk:? Nyaralunk!



Adott a mi nagy családunk. 4 gyerek 2 felnőtt, egy 7személyes autó, egy kiskutyus, pluszban van egy apai anyuka (anyós), és egy apai testvér (sógor). És mi együtt szeretnénk elmenni nyaralni. Mennyire idillikus, ugye? A fejünkben már vagy ezerszer lejátszottuk a nyaralásunk minden napját, a pihenést, a szabadságot a szó minden értelmében.

Előre elterveztük mikor és hova megyünk. Egy barátnőm nyaralójába, onnan tópartra, erdőbe, de akár a szélrózsa minden irányába. Már csak egy nap választ el minket az indulástól. Az autót átnézetjük, hiszen hosszú útra megyünk, a nagyfiúnk pedig még elmegy egyet bulizni a barátaival. Már az indulás lázában élünk. 

Igen ám, de az autónk közbeszól az indulás előtti napon. Probléma van a fékkel, remek. Én (az anya) tiszta ideg vagyok, mert apának (aki a férjem, csak már úgy megszoktuk, hogy apának hívjuk) nincs máskor szabi, mama és a sógor sem lesz boldog ha nem megyünk, a gyerekek csalódottságáról meg már ne is beszéljünk. A sírás kerülget egy enyhe agyvérzéssel. Óriási csalódottsággal, szomorúsággal beletörődök, beletörődünk, hogy nem megyünk idén nyaralni. 

Apa még fut egy kört, össze-vissza telefonál, ki tud nekünk segíteni így vasárnap reggel. Persze mindenki most nyaral, vagy tölti a jól megérdemelt szabadságát. Néhány baráttal megbeszélik, kiokoskodják, mi lehet a baj, és persze közben én is kérdezősködök, hogyan lehetne így vasárnap megoldani ezt a problémát a kocsival. 


Férj, sógor lemegy, megnézik, hogy a megbeszéltek alapján mit tudnak tenni, aztán néhány óra múlva feljönnek, és közlik a végső ítéletet, hogy sajnos nem tudunk elindulni. Végtelen szomorúság lesz úrrá kicsin és nagyon. Látva ezt, ismét feltámad a küzdeni akarás. 


Még jó, hogy van egy videó megosztó portál, ahol vannak fent olyan videók, hogyan old meg házilag, ideiglenesen (természetesen biztonságosan) ezt a problémát. Apuka agyal, megszámlálhatatlan videót megnéz, aztán sógor visszahív (hiszen a remény hal meg utoljára) és indulás szerelni.

Délután háromkor az én uram nagy mosollyal az arcán feljön, hogy ha minden igaz négykor indulhatunk. Igen ám, de én mindent kipakoltam, vagyis abbahagytam a pakolást, mikor arról volt szó, hogy nem megyünk. Fogom a fejem, de mér rohanok is pakolni. Gyorsan még vasalok, fürdés, mindent összeszedek, de válogatok, nincs elég hely a kocsiban. Élelemhez már bárhol hozzá tudunk jutni, azt majd megoldjuk. 

Négy helyett kb. fél hatkor indulás. Mindenkit megnyugtatok autó fékkel minden rendben, indulós szelfie is kész, mindenkihez eljusson a hír „everything is all right” 



Hétkor beesünk egy hipermarketbe vacsorát venni, gyors muníció beszerzés és nyolcra végre megérkezésünk a célhoz. 



Hatalmas megkönnyebbülés, kipakolás, elhelyezkedés, majd vacsora (még jó, hogy a Tv működik). Hálám apa felé határtalan, sokszor elmondom, megköszönöm, hogy nem adta fel és elhozta a családot nyaralni. A fiúk és én is (aki telefonon, online dolgozik) beletörődve vesszük észre, hogy itt bizony (erdőszélen, tópart mellett) vadászni kell a térerőt, így nem nagyon lesz közösségi oldal böngészés, életmódváltós csoport karbantartás és semmi munka, csak „relax”.



Vacsora, fürdés, aztán holnap indulás a strandra, ami max. 5 perc tőlünk. Reggel anyósom, sógorom is megérkezik, együtt a család! Végre nyaralunk! Hurrá, nyaralunk!

Ludmann Éva 
édesanya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése