2019. szeptember 8., vasárnap

Varázslatos Montenegró - –szubjektív úti beszámoló



Idén az egyik családi nyaralás helyszínéül Montenegrót választottuk. Több család, baráti társaságunk utazott együtt. A szállást még decemberben foglaltuk, akkor kb. ott tartottam, hogy Montenegró? Ja, igen, hallottam, valaha Jugoszlávia része, nagyon szép ország, tengerpart, hegyek, olcsóbb, mint Horvátország. Nagyjából ennyi, bevallom, nem volt túl sok ismeretem az országról, a mai állapotokról. Ahogy közeledett a nyaralás, egyre több információt sikerült begyűjtenem, utána néztem a történelmének, a földrajzi, éghajlati viszonyoknak, kultúrának, nyelvnek. Ezekkel nem fárasztok most senkit, bárki utána járhat, érdemes!
Azt tudtam, hogy jobbára hegyvidékes a táj, hogy viszonylag magas, 1700 m feletti hegyekről beszélhetünk, illetve hogy a tengerpartja nagyon szép. Én tériszonyos vagyok, úgyhogy amikor a hegyi szerpentinekről olvastam, kissé megijedtem.  Az út azonban minden képzeletemet felülmúlta! Valóban szerpentines, valóban szűk, valóban szakadék az egyik, szikla a másik oldalon, de mindez annyira gyönyörű, hogy az embernek a szépségtől áll a lélegzete, nem a félelemtől! Nem én vezettem, hanem a fiam, akinek ez amúgy egy óriási gyakorlatszerzési lehetőség volt, hiszen még csak 2 éves a jogsija. Valamelyik fórumon azt olvastam, ha vezettél Montenegróban, itthon királynak fogod érezni magad az utakon! És így van: nálunk nem igazán vannak hasonló utak, ahol esetleg gyakorolhatnál. Ha ott tudsz vezetni, mindenhol tudsz vezetni A közlekedési kultúra teljesen más: a KRESZ szabályai kevésbé érvényesek. Az elején párszor sokkot kaptunk, utána már csak nevettünk a hihetetlen közlekedési megoldásokon. Mégis, az egy hét alatt egyetlen koccanást láttunk, sehol egy baleset, sehol egy összetört autó. Szerencsére. Mondjuk, nem értem, ez hogy lehetséges a tapasztaltak alapján, mindenesetre örvendetes! Egyébként az utak nagyon jó minőségűek, a hazaiaknál sokkal jobbak.  Hamar hozzá lehet szokni ehhez a közlekedési kultúrához, ha nem vagy bizonytalan és nem ijedsz meg. Folyton dudálnak, de nem bunkóságból, ez is hozzá tartozik a közlekedési szokásaikhoz.  És a parkolás… ahol jól esik! Szabályos parkolók nem nagyon vannak, ahol tetszik nekik, ott megállnak. És örülhetsz, ha nem állnak rád.
A táj egészen elképesztően gyönyörű: ezek a hihetetlen hegyek, a folyók, a hidak a szakadékok felett, szerintem nem lehet betelni velük! A tenger meg úgy gyönyörű, ahogy van!  Mi elsősorban a tengerparton tartózkodtunk: rengeteg az új építésű apartman, szálloda, ezek között megbújnak a régebbi kis házak, de sajnos, a félbe hagyott építkezések, bontások is. Sok a szemét, építési törmelék, szanaszét hagyott eszközök. Az utcákon és a tengerparton rengeteg a szemét, ez, úgy tűnik, nem zavarja az ott élőket. Ami még zavart, hogy a boltban mindenhez, de mindenhez nylonzacskókat osztogatnak, és nem igazán értették, amikor nem akartuk elfogadni és a hátizsákunkba pakoltunk inkább. A helyiek egyébként barátságosak, kedvesek, de nem túlzottan: úgy éreztem, még javában tanulják a vendégfogadást, a turizmust. Én az orosz tudásom miatt jól elboldogultam, a németet nem igazán, az angolt viszont többen is értik, főleg a fiatalok beszélik. De kézzel-lábbal, mutogatással is kiválóan meg tudjuk magunkat értetni.
Montenegróban a higiéniai körülmények jóknak mondhatók. Járványveszély nincs, de a kialakulhat vírusos, hasmenéssel és hányással járó fertőzés. (Ez, sajnos, a mi kis csapatunkat is megviselte). A csapvizet nem is ajánlott fogyasztani, ezért óvatosan kell az éttermi, utcai ételekkel bánni, illetve a fagylalt sem ajánlott (inkább a jégkrém). Nagyon sok vizet vettünk, mivel nem csak ittuk, hanem azzal főztünk, öblítettük a gyümölcsöt, zöldséget stb. Egy 5, illetve 6 literes szénsavmentes víz 0,99 euró. A fizetőeszköz ugyebár euró, bár az ország nem az Unió tagja, de az euró bevezetése előtt is már ezt tekintette hivatalos fizetőeszköznek.  (Mi Bosznián keresztül utaztunk: itt a hivatalos pénznem a konvertibilis márka. Figyeljünk arra, hogy bár euróval is fizethetünk, csak papírpénzt fogadnak el és márkában adnak vissza. De itt is használhatjuk természetesen a bankkártyánkat! )
Vannak nagyobb áruházak (pl. Voli), sőt, bevásárlóközpontok is. De a mi kis tengerparti településünkön is volt több bolt (Market, Idea), ahol minden, de minden kapható, méghozzá rendezett, patikatisztaságú körülmények között, segítőkész eladókkal. Szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, és nekem nagyon tetszett, hogy minden pénztáros kivétel nélkül leellenőrizte a blokkot. Kihagyhatatlanok a pékségek: szinten minden méterre jut egy Pekara, nagyon finom, friss péksüteményeket szerezhetünk be, még akár este 9-kor is. A bureket vétek lenne kihagyni, több ízben is kapható. Zsemlét nem nagyon láttam, kiflit, kenyeret, lepényt azonban többfélét is kaphatunk, akár kukorlisztest, rozsost, bármilyet. Az én kis kedvenc helyi boltomban elkülönítve megtaláltam a cukor – és gluténmentes termékeket is. Laktózmentes készítményekkel viszont nem sikerült összefutni. A termékeken legtöbbször nincs angol vagy német összetevőlista, csak montenegrói/szerb/horvát. (Oroszosok előnyben!)
Az éttermekben érdemes megkóstolni a húsételeket, salátákat. Halételek, tengeri finomságok mindenhol vannak és finomak is, de elég drágák. Palacsinta – főleg Eurocremmel és Nutellával- minden lépésnél kapható. Érdekesség, hogy a krémet kérésre megszórják darált Plazma keksszel. Az Eurocrem bennem nagyon is nosztalgikus érzéseket ébresztett: gyerekkoromban nem lehetett külföldi csokit kapni nálunk, és a Jugoszláviában nyaraló ismerősök mindig hoztak Eurocremet vagy Eurocremes csokikat, és bár emlékeim szerint nem ízlett maradéktalanul (pedig még mit sem sejtettünk a Nutelláról), de mégis faltuk, hiszen külföldi!  Pizzák széles választékban, jó minőségben kaphatók, akár szeletben is (szelet 1,50 euró, egész 4-6 euróig)
Nekem nagy csalódás volt viszont a kávé: tudtam, hogy törökösen, erősen, zaccosan főzik, de nekem az ott kapható kávé (sajnos, itthon felejtettük a kávét, és a főzőt is) a szinte ihatatlan kategória volt. A strand egyik bárjában viszont nagyon finom tejes kávét ittam!
Egy portálon azt olvastam: Isten jókedvében volt, amikor ezt a parányi országot teremtette. És ebben van igazság.  Hegyek, völgyek, patakok, folyók, tenger, kanyonok, tavak, vadregényes tájak… minden a közelünkben, karnyújtásnyira. Ennek köszönhetően ömlesztve szívhatjuk magunkba az ország szépségeit. Azt hiszem, ez volt rám a legnagyobb hatással: ez a csodálatos táj. A hegyek között kanyargó utak, az erdők, a vizek, a hidak, a sziklákba vájt alagutak, gyönyörű! A sziklák közül kibukkanó tenger, a sziklás öblök- felejthetetlen a látvány! Ami még nagy hatással volt rám, az az, hogy hihetetlenül lelassult körülöttünk az idő. Persze, tudom, ez minden nyaraláson így van, de általában kell hozzá pár nap. Itt mintha a levegővel szívtuk volna magunkba a nyugodtságot, higgadtságot. Szinte minden nap dugóba kerültünk, akár egy órát is araszolgattunk, de ez senkit nem zavart. A másik, amitől tartottam, az a zsúfolt tengerpart. Láttam róla képeket, és úgy éreztem, én ezt nehezen fogom elviselni. De mégsem. Nagy volt a tömeg, de érdekes módon mindig találtunk helyet a strandon. (Ráadásul felfedeztünk egy homokos, nem köves parti szakaszt a szomszédban, ott meg aztán szétszóródott a sok ember, kifejezetten szellős volt! ) Nem tudom, milyen lehetne ott élni állandóan, de belekóstolni csodás volt!  Egyébként az nagyon tetszett, hogy a városokat kivéve a települések, falvak igen szellősek, jut hely mindenkinek. A településekről viszont az is elmondható, hogy nem túlságosan rendezettek, úgy tűnik, oda húztak fel házat, ahol épp kedvük volt. Rendezett utca- és településképről nem nagyon beszélhetünk. A hegyekben pedig, amikor azt hinnéd, ott már csak a madarak járnak, egyszer csak észre veszel egy házat. Annyira jó lenne tudni, kik azok, akik ott élnek és miért pont ezt a helyet választották? Mecsetet is láttam a hegyekben, az erdő közepén, érdekes, hogy oda építették.
Voltam már más tengerparton, voltam már más hegyvidékes tájon, megijesztett néha a közlekedés, elborzasztott a sok szemét, de mégis… valahogy van ebben az országban valami, ami befészkeli magát a szívedbe és visszahúzza. Sajnos, túl sok fotót nem készítettem, de itt hordom a képeket, pillanatokat a szívemben: a kis virágot a hegyoldalban; a birkákat, akik az erkélyünk alatt legelésztek reggel; az olajfákat;  a tengerbe bukó napot;  a régi épületek köveit;  ahogy a homokot viszi a szél;  a sok-sok színes napernyőt a parton; a különleges kavicsokat; a burkiniben fürdőző nők nevetését;  a sziklákba vájt alagutakat; azt a fantasztikus hidat, ami felbukkant a sziklák közül; a horizonton elsuhanó hajót;  az eladólány mosolyát, ahogy keni a palacsintát a kislányomnak, azokat a színeket, kéket, zöldet, sárgát, vöröset... és máris visszavágyom. Talán lesz még lehetőségem, hiszen olyan sok mindent nem láttam még!


Bősz Patrícia 
könyvtár-pedagógia szakos tanár





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése