2019. december 1., vasárnap

Magadba invesztálj…





Sokat adtam életem során. Sokszor megláttam a lehetőséget, hogy adjak, akkor is amikor nem is kértek. Így vagyok összerakva.
Olyan jó lenne azt mondani, hogy soha nem bántam meg. Jó lenne ennyire nemes embernek lenni.
De nem vagyok az. Sokszor megbántam. Mert vannak akik igen gyorsan felejtenek. Vannak akik csak addig értékelnek, amíg adsz.  Persze a pozitív élmények miatt az ember mégis azt mondja, azért jó, hogy ilyen vagyok. És maradok is, csak megfontoltabban.

Sokszor adtam másoknak, hogy tanulhassanak, fejlődhessenek. Mert megvolt a szándék, csak az anyagiak hiányoztak hozzá. Így látszott akkor.
Visszagondolva, senki nem tudott ebből előnyt kovácsolni, és ténylegesen elérni a célját. Sokat töprengtem ezen, hogy miért nem.

Arra jöttem rá, hogy azért nem, mert annak a másik embernek nem volt vesztenivalója. Ha nem járt el a tanfolyamra, nem készült rá, nem figyelt oda, nem akarta igazán, ez neki mind ingyen volt. A kockázatot én vállaltam egyedül. Másrészről pedig annak a másik embernek a képességeit, ambícióját a saját szemüvegemen láttam. Én a régi, fiatal önmagamat láttam benne, akinek ha lehetőséget adtak, akkor élt vele. Szívvel-lélekkel beleugorva a “szerencsébe“ ami érte, és aggyal felfogva, hogy ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani.

A mostani önmagam pedig nem sokban különbözik attól a régitől, most is szívesen fejlődik és tanul. Akkor pedig kibe is érdemes befektetni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése