2020. március 1., vasárnap

Miben segít egy anya coach?



Még mindig gyakran kérdezitek tőlem, ki az a coach és mit csinál. Nem szeretném szárazan leírni a történetét, jelentését, hiszen abból nem lehet megérteni. Annyit talán sokan tudtok, hogy az angolban edzőt jelent ez a szó. És én szeretem is ezt a szót magyarul is. Hiszen itt is az a cél, hogy erősebbé, tudatosabbá válj és megtanulj jobban magadra figyelni. Sőt, a csapatmunkát is fejlesztjük, hiszen gyakori téma a kommunikáció. De az elméleti részből ennyi elég is. Inkább egy történettel szeretném elmesélni, mit csinálunk a coaching folyamat során. Valós eseményt mesélek el, de természetesen a nevet megváltoztattam.

Edina azzal érkezett hozzám, hogy gyakran türelmetlen, kimerült és képtelen utolérni magát a házimunkával. Emellett szeretne újra foglalkozni a vállalkozásával is, de rosszul érzi magát a gondolattól, hogy akkor még kevesebb ideje jut a gyermekére. Felírtuk, mire vágyik konkrétan. Naponta mennyi időt szeretne a gyermekével lenni, mennyit szeretne dolgozni, háztartásra fordítani, párjával lenni, önmagára fordítani. Itt most Te is érezheted azt, amit Edina is. 24 óra nem elég. Ezért rangsorolni kezdtünk. Mi az, ami valóban fontos és mi az, amit el lehet engedni. Mi az, amit szórakoztatóbbá lehet tenni, vagy összevonni (mosogatás közben meghallgatni, mit mondanak a marketinges szakemberek, vagy jó zenét, pozitív megerősítéseket, hogy önmagát töltse). És azt is megnéztük, hogy telik Edináék egy napja. 

Te tudtad, hogy a telefonodban meg lehet nézni, hogy mennyi képernyőidőt használsz egy nap? Ha most ettől rosszul érzed Magad, ne tedd. Gondold végig, mit használsz a telefonodon és miért. Görgeted a közösségi média oldalakat? Előfordulhat, hogy több ingerre van szükséged a világból. Akkor mozdulj ki! De az is lehet, hogy csak megszokásból nyúlsz a telefonodért. Tedd olyan helyre, hogy ne legyen olyan egyszerű megkaparintanod. De az is lehet, egyszerűen elvonulnál kicsit és csak kikapcsolni szeretnél. Keress egy jó könyvet, vagy alkoss valamit. A lényeg, hogy olyan dolgokat tegyél meg, ami valóban kielégíti a belső vágyadat és nem csak eltereli a figyelmedet. Persze ezt az új tevékenységet lehet, hogy kitartóan kell keresned. És azzal sincs baj, ha netezel, telefonozol annyit, amennyi még nem zavar. De térjünk vissza Edinára. Neki a netezés csak egy rossz szokás volt. Így Ő a telefont messzebb tette magától, és elkezdett jobban figyelni arra, ami körülötte zajlik. A természetre, az otthonára, a gyermekére. És önmagára. Ekkor jött a felismerés. Mikor türelmetlen? Mikor kiabál a gyermekével? Amikor fáradt. Sokszor azt hisszük, valami baj van velünk, pedig csak némi alvásra lenne szükségünk. Edina ezen kétféleképpen tudott változtatni.

Egyrészt odafigyelt arra, hogy aludjon, amikor fáradt. Akár este korábban lefeküdjön, akár délután pihenjen. Természetesen vannak napok, amikor ez nem megoldható. Vagy azért, mert dolga van, vagy azért, mert a gyermeke sem alszik. Abban maradtunk, amikor kipihent, keres olyan dolgokat, amikkel könnyebben kerüli el a konfliktusokat a gyermekével. (Kerülni a boltokat, énekelni az unalmas helyzetekben, vicces játékokat kitalálni közösen…) És olyan eszközöket is keres, amik segítenek neki nyugodtabbnak maradni. Ehhez már sokszor az is elég, hogy tudatosítja, Ő nagyon fáradt és nem a gyereke akarja direkt bosszantani. Így nem kell felvenni a harcot. Nem, Edinából sem lett érzelemmentes nő. Bizony még tud türelmetlen, szomorú, dühös és csalódott is lenni, elfárad időnként. De már kevesebbszer és könnyebben kezeli. A vállalkozásával pedig arra jutott, hogy türelmesebb lesz ezen a téren is önmagával. Elég kevesebbet dolgoznia, hogy meglegyen a szükséges bevétel. Nincs azzal semmi baj, ha nem valósít meg most mindent. Hiszen még hosszú út áll előtte. A coaching-ban nincs semmi varázslat. Közösen gondolkodunk és néhány kérdés, feladat segítségével megkeressük a számodra (számotokra) a lehető legjobb szokásokat. Hiszek abban, hogy a kiegyensúlyozottabb élethez elég, ha tudatosabban figyelünk önmagunkra és a valódi vágyaink szerint cselekszünk.




Nyúlné Terpó Edit

gyógypedagógus, anya coach

https://fedezdfelmagad.hu/

https://www.facebook.com/fedezdfelmagad/




Belelapoznál a magazinunkba is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése