2019. szeptember 30., hétfő

Makrófotózás


Sokaknak ez a szó nem jelent semmit, de nekem ez a szó, a lelki békém megtalálását jelenti. Belecsöppentem egy olyan világba, amit csodálattal, alázattal figyelek egy lencsén keresztül. A nagyvárosból, Pécsről egy kisvárosnak nyilvánított faluba költöztem. Pécsváradon élek, két kislány anyukája vagyok. Otthon dolgozom, besegítek páromnak a vállalkozásába. Hogy miért éppen a fényképészet? Rám talált, és őszinte rabja lettem. A gimnázium után szakmát kerestem, és teljesen véletlen botlottam bele a fényképész szakmába. Elvégeztem két év iskolát, és megtanultam a fényképezés alapjait, fortélyait. Szerettem magam előhívni képeimet, és játszani a fényekkel, idővel, mindennel ami egy kép előállításához szükséges. Dolgoztam fotósboltban, és folyamatosan tanultam az apró részleteket. Később lett egy szakadás, teljesen más környezetben kezdtem el dolgozni, és abbahagytam a fotózást. Nagyon sok év kiesett. De a régi képek mindig ott voltak körülöttem, és kísértek utamon. Hátha egyszer megint úgy foglalkozom velük, ahogy régen. Megtört a jég, és ismét elővettem a gépet. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de valami azt súgta, fotózz! Ennyi idő kihagyása után, sok minden feledésbe merült. De mint egy szalagon, csak jöttek, jöttek az ötletek. Rá kellett jönnöm, hogy mindig is ezt szerettem csinálni, képeket alkotni, megmutatni másoknak azt, ahogy én látom a világot. Eljött a karácsony. Kaptam egy komolyabb gépet, és hozzá egy makró objektívet. Mindent fényképeztem, ami az utamba került. Találtam egy kis csoportot az egyik közösségi oldalon, ami a Virággá ment történetek nevet viseli, és itt teljesedtem ki igazán. Ezért is vallom azt, hogy mindig mindennek megvan a miértje. Ennek a csoportnak belém kellett botlania. A csoport lényege, hogy természetfotókat megszemélyesítve, emberi tulajdonságok- kal felruházva, egy történetet írunk a képről. Ez nekem való! Egyre több képet, egyre több történetet töltöttem fel, és megtaláltam azt amit szeretek. Talán azért kellett a sok idő, hogy megérjek a feladatomhoz. Közben a lelkemet gyógyítom, és talán a képekkel, kis történetekkel mások- hoz is szólok. Makrófotózás! Apró kis dolgok, amik körbeveszik mindennapjainkat. Mi elmegyünk mellettük, és sóvár- gunk a csoda után. Pedig ott van előttünk. Nyissuk ki a szemünket, és ne csak nézzünk, lássunk is! Ha csak egy kicsit is lelkünkkel figyeljük a növényeket, virágokat, állatokat egy egész történetet elmesélnek nekünk. Ölelkeznek, szeretik egymást, és igen akár kirázzák a rongyot, vagy labdáznak éppen. Tudom, furcsa ezt így olvasni, de én így látom Őket. Megtanultam tananyagként a fotózást, de azt a pluszt amivel látom Őket, azt legbelülről kaptam. 

Katona Dóra 
hobbi fotós




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése